Modern vendégváró helyiség

Ügyfelünk kérése egy “beszélgetős, vacsorázós, sok vendég fogadására alkalmas, második étkező-nappali” kialakítása volt. A meglévő teraszt kellett teljesen átformáljuk úgy, hogy harmonizáljon a meglévő beltér modern stílusával.

Mi volt a projektben a kihívás?

Egyedi tető megoldásra volt szükség, valamint speciális igény volt, hogy nőies és férfias motívumok egyaránt jelenjenek meg.  A helyiségnek alkalmasnak kell lennie egyszerre akár több vendég fogadására is, amikor azonban családi használatban van, akkor is kellemes, otthonos érzetet keltsen.

Megoldásunk:

Az igényekhez igazított terasz felső üvegezését egyedi, színterezett alumínium szerkezetű tetővel, rejtett vízelvezetéssel oldottuk meg. Az oldalak szintén színterezett alumínium keretet, eltolható, hőszigetelő üvegfal beépítést kaptak.  A könnyen kezelhető, mozgatható üvegtábláknak, a kevés függőleges osztásnak és a vékony profiloknak köszönhetően a kilátást kevésbé korlátoztuk, a bebútorozhatóság egyáltalán nem sérült, mégis az egész helyiség teljesen és biztonságosan zárhatóvá vált. A berendezésnek köszönhetően középen egy hatalmas szabad terület maradt, így több vendég fogadása esetén lehetőség van további bútorokkal bővíteni, svédasztal felállítására, catering fogadásához alkalmas hely kialakítására vagy akár táncparkettként is használható. Szimultán alkalmaztunk szögletes és gömbölyű lámpákat, az ülőgarnitúra színe férfias, de a formája, kialakítása lágyabb. A kültéri szőnyegekkel tovább hangsúlyoztuk a beltér-érzetet.

Lokáció
Csillaghegy
Kivitelezés
2023
Beépített terület
75 m2
75-1
75-2
75-3
75-4
75-5

Ajánlatkérés

    Közzétéve itt: Google Google
    Daniel Horvath profile picture
    Daniel Horvath
    2026-06-10
    Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
    Profi csapat, egyedi teraszfedést kiviteleztek kiválló minőségben
    Közzétéve itt: Google Google
    Berettyán Nóri profile picture
    Berettyán Nóri
    2026-06-10
    Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
    Teljes mértékben elégedett vagyok az Üvegterasz Kft. munkájával! A házunk teraszára készített üvegterasz minden várakozásunkat felülmúlta. A gyártási idő gyors volt, a beszerelés precízen és gördülékenyen zajlott, a szakemberek pedig végig segítőkészek és profik voltak. A végeredmény gyönyörű, igényes kivitelezésű, és tökéletesen illeszkedik a ház stílusához. Bátran ajánlom az Üvegterasz Kft.-t mindenkinek, aki megbízható, minőségi kivitelezőt keres üvegterasz készítéséhez!
    Közzétéve itt: Google Google
    László Szuhai profile picture
    László Szuhai
    2026-05-25
    Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
    Nagyon profi csapat! Precizek és pontosak. Mindenkinek csak ajánlani tudom Őket!
    Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
    Göröcsné Sárai-Szabó Edina profile picture
    Göröcsné Sárai-Szabó Edina
    2026-05-15
    Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
    „Nagyon elégedettek vagyunk az elkészült terasz üvegezésével és árnyékolásával! 😊 „Nagyon elégedettek vagyunk az elkészült terasz üvegezésével és árnyékolásával! 😊 A végeredmény gyönyörű lett, pontosan olyan, amilyet szerettünk volna. A csapat végig nagyon precízen, igényesen és profi módon dolgozott, látszik rajtuk, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak. Külön pozitívum volt a korrektségük és a hozzáállásuk is. Egyetlen apróság van csak, ami számunkra kevésbé tetszik: a szúnyogháló színe. Sajnos csak szürke opció volt elérhető, pedig szerintünk a fekete háló sokkal esztétikusabb lenne, mert azon kevésbé akad meg a szem, szinte „eltűnik”. A szürke háló így egy picit zavaróbb látvány. Ettől függetlenül összességében nagyon örülünk, hogy őket választottuk, és bátran ajánljuk a csapatot!” 😊
    Közzétéve itt: Google Google
    Lea Telkesi profile picture
    Lea Telkesi
    2026-05-08
    Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
    Nagyon elégedettek voltunk a munkájukkal! Az üvegterasz gyönyörű lett, igényes kivitelezéssel és precíz munkával készült el. A csapat végig segítőkész, pontos és megbízható volt, minden a megbeszéltek szerint történt. A végeredmény még szebb lett, mint amire számítottunk, teljesen új hangulatot adott a teraszunknak. Bátran ajánljuk őket mindenkinek, aki minőségi munkát és korrekt hozzáállást keres!
    Közzétéve itt: Google Google
    Gombàs Dàniel profile picture
    Gombàs Dàniel
    2026-05-07
    Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
    A szerelők precíz, és gyors munkát végeztek a telepítès során. Az eltolható üvegfalak minősége a vártnál is jobb lett. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket!
    Közzétéve itt: Google Google
    Katalin Fáczánné Zelnik profile picture
    Katalin Fáczánné Zelnik
    2026-04-20
    Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
    Nagyon elégedett vagyok, profi csapat, nagyon szép munkát végeztek, minden az elképzelésem szerint!
    Közzétéve itt: Google Google
    Julianna Takács profile picture
    Julianna Takács
    2026-04-20
    Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
    Megbízható, profi csapat. Szívből ajánlom őket.
    Közzétéve itt: Google Google
    Mónika Győri profile picture
    Mónika Győri
    2026-03-31
    Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
    Terasz üvegezèssel kerestük meg a céget. Nagyon rövid időn belül ki is jöttek helyszíni felmérésre. Mindent rèszletesen átbeszéltünk mit hogyan szeretnénk. Megbeszeltük a határidőket is.Nagyon profil felkészült csapat. Amit megbeszéltünk minden úgy valósult meg. Gyönyörű hibátlan télikertet készìtettek nekünk. Nagyon meg vagyunk elégedve. Tiszta szívvel ajánlom Őket mindenkinek.

    Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

    Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása